Az elmélettől a gyakorlatig: hogyan teszi lehetővé a blockchain az áramkereskedelmet

Képzeljünk el egy szomszédot, akinek a tetejét napelemek borítják, és nyáron több áramot termel, mint amennyire szüksége van.

Ahelyett, hogy ezt a többletet gyakorlatilag ingyen "ajándékozná" az elektromos hálózatnak, közvetlenül eladja neked, közvetítő nélkül, egy szinte valós időben megegyezett áron.

Mindez a jövő zenéjének hangzik, pedig az ilyen típusú peer-to-peer (P2P) áramkereskedelmi rendszereket már a világ számos pontján tesztelik, és a blockchain az a technológia, amely ezt lehetővé teszi.

Miért van egyáltalán szüksége az energiaszektornak a blockchainre

A hagyományos elektromos hálózat azon az elven épül fel, hogy néhány nagy termelő juttatja el az áramot milliónyi fogyasztóhoz.

Ez a modell most változóban van: egyre több háztartás rendelkezik napelemekkel, energiatároló akkumulátorokkal és okos mérőórákkal, amelyek percről percre mérik a fogyasztást.

Egyik pillanatról a másikra minden ház egyszerre lehet termelő és fogyasztó is, a szakmában erre a "prosumer" kifejezést használják.

A probléma az, hogy a meglévő infrastruktúrát nem ezrével jelentkező, kis értékű, decentralizált, szomszédok közötti tranzakciókra tervezték.

Itt lép színre a blockchain: egy elosztott adatbázis, amely lehetővé teszi, hogy minden egyes tranzakciót, például "eladtam 2 kWh-t a szomszédnak 14:32-kor", átláthatóan, megváltoztathatatlanul és központi hatóság nélkül rögzítsenek.

Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban

A rendszer általában így működik: egy okos mérőóra rögzíti, hogy egy háztartás mennyi energiát termelt, és mennyit fogyasztott.

Egy okosszerződés (smart contract) a blockchainen automatikusan összeveti a keresletet és a kínálatot, majd végrehajtja a tranzakciót, amint megfelelő vevő–eladó pár jön létre, mindezt papírmunka és az energiaszolgáltató havi elszámolására való várakozás nélkül.

Az ár gyakran dinamikusan alakul ki, a tőzsdei kereskedéshez hasonlóan: napsütéses napon, amikor nagy az energiatöbblet, az ár csökken; amikor este megnő a kereslet, az ár ismét emelkedik.

Néhány kísérleti projekt még ennél is tovább megy, helyi energia-tokeneket vezetve be, amelyekkel a tranzakciók szinte azonnal elszámolhatók.

Ki teszteli már ezt

Több kísérleti projekt is bizonyítja, hogy ez nem csupán elmélet:

• A Brooklyn Microgrid (New York) az egyik legismertebb példa. A brooklyni szomszédok az Ethereum blockchainre épülő TransActiveGrid platformon keresztül "zöld tanúsítványokat" vásárolnak és adnak el, amelyek szomszédjaik napelemeihez kapcsolódnak. Érdemes megjegyezni, hogy a konnektorból érkező áram továbbra is nagyrészt fizikailag a hagyományos hálózatból származik, ami valójában cserél gazdát, az a megújuló energia nyilvántartott tulajdonjoga, nem pedig egy közvetlen, az elosztót megkerülő fizikai áramszállítás.
• Az ausztráliai Power Ledger olyan platformot fejleszt, amely lehetővé teszi a P2P energiakereskedelmet több országban, köztük Thaiföldön és Japánban, ahol a háztartások ugyanazon a környéken belül cserélnek napenergiát. A vállalat emellett jelen van Ausztriában, Malajziában, Indiában és az Egyesült Államokban is.
• Az európai projektek, mint például az Eemnesben és Amersfoortban zajló holland kísérleti projekt, ahol a holland Gazdasági Minisztérium tízéves mentességet adott az áramtörvény alól egy legfeljebb 4000 résztvevős piac számára, azt mutatják, hogy az uniós szabályozók már teret adnak az ilyen típusú modelleknek, beleértve a háztartásokat, gazdaságokat és helyi vállalkozásokat is.

Bár ezek egyelőre kísérleti fázisban lévő, kisebb közösségeket érintő projektek, az a tempó, amellyel a számuk növekszik, arra utal, hogy a szabályozók és az energetikai vállalatok már nem tekintik ezt puszta tudományos-fantasztikumnak.

Előnyök és akadályok

Az előnyök meglehetősen kézzelfoghatóak: az energiatöbblettel rendelkező háztartások jobb árat érhetnek el, mintha visszaadnák azt a hálózatnak, a fogyasztók helyi, megújuló forrásokat választhatnak, és az egész rendszer ellenállóbbá válik, mivel nem kizárólag egyetlen központosított elosztási csomópontra támaszkodik.

Akadályok azonban léteznek. Az energiaszektor erősen szabályozott, és a legtöbb országban még csak most alakítják ki, hogyan kezeljék adózási és szabályozási szempontból a P2P energiatranzakciókat.

Technikai kérdés is felmerül: a blockchain-hálózatoknak hatalmas mennyiségű apró tranzakciót kell gyorsan és a hálózat saját alacsony energiafogyasztása mellett feldolgozniuk, ami történelmileg nem minden blockchain-megoldás erőssége volt. Ezért a legtöbb kísérleti projekt energiahatékonyabb, úgynevezett "permissioned" (engedélyezett) blockchain-architektúrákra támaszkodik, nem pedig olyan nyilvános hálózatokra, amelyek a nagyobb kriptovalutákat működtetik.

Mit jelent mindez a nagyobb kép szempontjából

Ezek a kísérletek valami olyasmit mutatnak, ami túlmutat magán az energiaszektoron: a blockchain egyre gyakrabban talál alkalmazásra a pénzügyi szektoron kívül is, mindenütt, ahol átlátható, automatizált értékcserére van szükség olyan nagyszámú résztvevő között, akiknek nem kell előzetesen megbízniuk egymásban.

Az energiaszektor, ahol már ma is milliónyi okos mérőóra generál adatokat, természetes terepet kínál ennek az elképzelésnek a gyakorlati kipróbálására.

Hogy a P2P áramkereskedelem néhány évtizeden belül az európai városok szabványává válik-e, vagy továbbra is a lelkes energiaszövetkezetek szűk piaci rése marad, elsősorban a szabályozási kerettől és az infrastrukturális költségektől függ majd.

Az irány azonban egyértelmű: az energia, a pénzhez hasonlóan, egyre inkább közvetlenül áramlik az emberek között, a blockchain pedig csendes könyvelőként működik a háttérben.